Egy muszáj-világban élünk. Szinte mindent muszájból csinálunk. Muszáj dolgozni. Muszáj több lábon állni. Nem elég egy szakma, egy munkahely. Semmi nem elég. Nem elég a kétszobás lakás. Nem elég az egy kocsi. Nem elég a mobil, a tablet is kéne. Nem elég a fizetésem. Muszáj kieresztenem a gőzt valahol, ha nem a konditeremben, akkor a gyerekemen. Muszáj rágyújtanom. Muszáj, hogy valaki akarjon engem. Értitek, ÚGY akarjon, ne csak úgy… Muszáj, különben nem vagyok boldog. Muszáj befejeznem az egyetemet. Muszáj gyakornokoskodnom már az egyetem alatt, mert valahol muszáj utána dolgozni. Muszáj, muszáj, muszáj.

Meddig lehet ezt bírni? Vagy meddig érdemes? Tényleg ennyi lenne az élet? Mindent muszájból csinálni az idealizált gyermekkor után, majd végül úgyis muszáj meghalni, de még előtte gyorsan muszáj legyártani legalább egy új robotmunkást a magunk helyére, hogy neki is muszáj legyen élnie.

Teljesen megváltozott az életem, amikor megtalált az üzenet: nem kell.

Nem kell odaadnom magam senkinek, amíg az a valaki gyűrűt nem húz az ujjamra.

Nem kell folytatnom a tanulmányaimat, ha nem érdekel, hanem dolgozhatok is.

Nem kell megnéznem azt a filmet, amiért nem tudok fizetni.

Nem kell magamhoz nyúlnom a pillanatnyi élvezetért.

Nem kell maszkot húznom társaságban, hogy szeressenek.

Nem kell csúnyának, idiótának, szerencsétlennek éreznem magam.

Nem kell.

Szabad vagyok. Az az Isten alkotott, aki a szabadságot mindenek felett tiszteli. Nekem is megengedte, hogy lázadjak ellene foggal-körömmel. De megtalált a világ másik pontjáról, megszólított, hogy hívjam meg az életembe, mert anélkül ő biza nem jön. Pedig már mindenét odaadta, hogy velem közösségben lehessen, de rajtam is múlik, hogy ezt akarom-e. Kopog az ajtón, de csak én nyithatom ki. Lehetőséget kínál, a legjobb életet, amit élni lehet, és mégis, egyetlen percet sem követel az életemből, amit nem önként adok neki.

Márpedig, ha az a valaki, aki az egész univerzumot létrehozta, ennyire végletekig tiszteli a határaimat, akkor én miért nem tisztelem saját magam? Miért nem élek a szabadsághoz való jogommal? Miért kötöm magam gúzsba tárgyakhoz, szokásokhoz, emberekhez? És miért nem hallgatok arra, aki ekkora szabadságot adott nekem?

Megfordult velem a világ, mikor ez az üzenet végre elért a szívemig. Szabad lettem életemben először és a szabadságom egyből oda is adtam annak, akitől kaptam: Jézus Krisztusnak.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s