Haza csak egy van. Visszhangzik a fejemben. Mert nemsokára hazamegyek, az ünnepekre. Azaz, haza, a szülői házba, édesanyámhoz. Hálás vagyok Istennek, hogy ezt még megtehetem: hazamehetek.

De bizonytalan vagyok. Tényleg csak egy hazám lehet? Akkor hogy van az, hogy amikor a munkám végeztével esténként felállok a géptől, akkor is hazaindulok? Vár a cicám, hogy vacsorázzunk, vár a félbemaradt könyv a kanapén.

Vagy hogy lehet, hogy amikor a gyülekezetembe megyek, akkor is hazafelé tartok? Nem csak ismerős arcok, engem is ismerő szívek. Egy találkozás velük találkozás Istennel.

De döbbenet, mert amikor reggel a munkába indulok is hazamegyek! Tudom, mi vár, honnan folytatom. Az asztal, a gép, a csapat, a szék csak ritkán változik.

De várjál csak, ha jól meggondolom, még barátaim is vannak, akikhez ha megyek, szintén szinte hazamegyek. Nem csak a helyet ismerem, a szívet is, aki fogad.

Lehet az, hogy még régi otthonaim felé járva is hazafelé vezet az út? Kaposvár is a hazám, hiszen hat évet töltöttem ott. Hazám Balatonberény is, ahol sosem laktam, viszont fél családom ott lakik! De még Veszprém is, ahol csak hétvégi suliba jártam, vagy Szeged, ahol csak kétszer jártam!

S a legfurcsább, hogy még Angliában is úgy éreztem, mintha csak hazalátogattam volna, amikor csak először jártam ott! Ismerős nyelv, ismerős kultúra, ismerős helyek. Ezen nőttem fel. És mégis, mikor a repülőre felszálltam Londonban, már alig vártam, hogy hazaérjek. Magyarországra, szülőhazámba.

Végül hazatérek majd akkor is, amikor utoljára lehunyom a szemem, hogy amikor kinyitom, meglássam azt, aki mindig is látott és akit születtem látni. Haza, pedig sosem jártam még ott, de még képeken sem láttam, sőt elképzelni sem tudom. Utolsó hazám lesz, s ha csak egy lehet, az egyetlen igazi hazám.

Így ment haza pár napja Debbie Gungor, annak a Mark Gungornak a felesége, aki által megismertem Istent. Nem ismerem Debbie-t személyesen, ritkán láttam képernyőn is, és sosem találkoztam vele, csak annyit tudok róla, amennyit Mark mesélt, ami azért nem is olyan kevés.

Nem kis része van neki is abban, hogy hiszek a gyógyító Istenben, hiszen 20 éve is azt mondták neki, hogy csak hónapjai vannak hátra, és velük együtt imádkoztam a legutóbb is néhány éve, amikor az Úr a halál torkából is kimentette őt. Életem első nagy bizonysága volt ez, Mark és Debbie voltak az elsők az életemben, akik megmutatták, milyen a végletekig bízni Istenben és nem csalódni. Ám ezúttal Debbie-t az Úr hazahívta, és én már nagyon várom a találkozást vele odahaza!

25487163_10155779653931145_4559936286323321454_o

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s