Az evangélium nagyon egyszerű, mégis előfordul, hogy sokszor mi keresztények sem merjük megfogalmazni egy mondatban. Miért? Mert nettó 400 órányi tanítást hallottunk már róla, és minden nap egy új szögből süt rá a nap és mindig tanulunk valami újat róla. Ez a Krisztus-követés élménye, amit egy mondat sem foglalhat össze, de egyetlen mondat is elindíthat. És ez a mondat lehet annyira rövid meg tömör, minthogy “Jézus szeret téged.”

Jézus · Az örömhír ereje a mögötte rejlő személyből fakad. Ha még nem tudod, kicsoda Jézus, valami benned legbelül akkor is reagál rá, a nevére. Nem véletlen, hogy ez a mondat szinte senkit sem hagy hidegen! Akárhányszor kimondtam ezt a mondatot, senki füle mellett nem ment el. Vagy kitörő öröm vagy elfolytott öröm, vagy kitörő düh vagy elfolytott düh volt a hatása. Attól függően, hogy éhes szív vagy érdes szív fogadta. Igazából még csak nem is rajtam múlott. Jézus nevében erő van, és mint az ő követője, hatalmam van ezt az erőt gyakorolni. Ez pedig minden alkalommal megtörténik, amikor hirdetem Jézus Krisztus evangéliumát.

szeret · Ebben a szóban benne van, hogyan viszonyul hozzánk Isten, de mi hajlamosak vagyunk újraértelmezni a szeretetet a saját szánk íze szerint, és emiatt nem feltétlenül tudjuk, mit is jelentene az, hogy Isten szeret minket. De mindegy, hogy hányszor definiáljuk újra, mindig az eredeti jelentése marad az igazi. A szeretet az, amit legpontosabban a kereszt fejez ki. Egy kiontott élet, hogy újjáöntött életet adjon. Mindenkinek. Bűnbocsánat a világ összes bűnére. Ha szeretsz valakit, elfeded a hibáit, megbocsátasz, visszafogadod, mindenről lemondasz a kapcsolat helyreállásáért. Ezt tette Jézus értünk.

téged · Bizony téged. Az örömhír mindaddig csak utópia marad számodra, míg mindez a szívedig el nem ér. Hogy ez rólad is szól, helló. Hogy ez a te szabadságodat is jelenti. Mikor először megérint ennek a szele, új élet ébred benned. Másmilyen leszel. Szabad ember az, aki nem tartozik Istennek semmivel. Szabad lehetsz, és hirtelen, az életed már nem is a tiéd, és nincs is rá szükséged. Tudod, ki vagy és tudod, mi dolgod van. Tudod, miért élsz. Tudod, kiért élsz. Tudod. Hiszed. És ez a hit mélyebbről fakad, minthogy bármi megingathatná, mert ebben gyökerezik az, aki vagy. Korábban mintha semmi sem lettél volna ehhez képest. Viszont jött ez a bizonyosságérzet, és már semmi nem ugyanaz. Mert megváltoztál.

J é z u s   s z e r e t   t é g e d .

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s