2016. április 11-én meghalt az édesapám.

Nem szeretnék most még túl sokat írni a gyászfolyamatról, amelyen azóta átmentem. Ez azt hiszem, mindenkinek egyéni út.

Már rögtön az elején “megnyugtattak”, hogy ez a folyamat bizony sosem fog véget érni. Mindig lesz valami, amit el kell gyászolnom édesapám kapcsán. Az esküvőmön majd azt, hogy nem ő kísér az oltárhoz, a gyermekeimnél majd azt, hogy ezt ő nem láthatja, és így tovább. Időről időre feljön. Eleinte naponta rándul görcsbe a gyomrod, aztán hetente, aztán egyre ritkábban. Ez igaznak tűnik az én esetemben is. Mégis úgy gondolom, hogy van egy pont, amikor véget ér a folyamat. Azt tapasztaltam, hogy a gyász igazából kivett a megszokott életből. Kiragadta a gondolataimat, a szívemet és egy teljesen más világba, nézőpontba kerültem. Egy olyanba, amiben látszólag senki más nem volt rajtam kívül. Nevezhetjük ezt a halál árnyéka völgyének is, mert itt minden arról szól, ami nincs, elmúlt vagy fáj. Minden erőmmel harcoltam, hogy kimeneküljek ebből a helyzetből, de semmi nem működött. Végig kellett mennem a völgyön. És csak a túloldalon sütött ki a nap.

Azt hiszem, hogy ha már gyászoltál vagy épp gyászolsz szívedhez közel álló embert, akár szülőt, testvért, gyermeket, legjobb barátot, akkor neked ez nem új, és sok újat valószínűleg nem is tudnék mondani. Inkább azoknak szeretnék írni most, akik még nem éltek át ilyen mély gyászt, de szeretnének egy kicsit belepillantani, és szükségük lehet néhány praktikus tanácsra.

Szóval, mit tehetsz, ha valaki, aki hozzád közel áll, épp gyászol?

  1. Legyél türelmes! A gyász ideje minden esetben más. Nekem most két és fél évig tartott, de lehetett volna hosszabb is! Nem lehet siettetni, a völgyön végig kell menni, nem lehet félúton kimászni, meg lehet próbálni, de könnyen visszazuhan az ember és utána nehezebb, lassabb lehet.
  2. Ne félj a gyászolótól! Nekem már az elejétől fogva igényem volt a kapcsolódásra. Főleg az elején szükségem volt az együttérzésre is, de egy idő után arra is, hogy lássam: az élet nem állt meg. Nem is beszélve a tömérdek kegyelemről, amit kaptam, amikor alig láttam magamon túl. Sokszor a környezetem mutatta az utat, merre van a fény.
  3.  Jelezd a határaidat! Arra is szükségem volt, hogy valaki visszatükrözze: túl mélyre mentem; és amit nagyon nehezen fogadtam el: hogy ebben ember nem osztozhat, nem segíthet. Ha a barátaim mindig sajnáltattak volna, ha nem tartották volna a határaikat, soha nem fordultam volna igazán Istenhez, aki valóban tudott segíteni, és szakértő segítőhöz sem mentem volna, ami meggyorsíthatta a folyamatot.

Igazából… azt hiszem, ennyi. Nem tehetsz többet, és nem is kell tenned többet. Nem mehetsz végig senki helyett a völgyön. Egyedül Isten mehet oda az emberrel, és ő velünk is jön, senki sincs egyedül a halál árnyékának völgyében.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s