Fele-barát. Azaz egy barátság fele. Node melyik fele?

Erről szól Jézus egyik jól ismert példabeszéde, az irgalmas samaritánus története. Nem is olyan rég még ugyanúgy értelmeztem ezt a történetet, ahogy gyerekkoromban is: Megkérdezik Jézustól, hogy kivel tegyünk jót, és a válasz: mindenkivel! Ajjajjajaj! Hát köszönöm szépen, most már menni fog. Öööö…

Nemrég azonban elkezdtem egészen másként olvasni ezt a történetet. Nézzük csak meg együtt újra! Lukács evangéliumának a tizedik fejezete írja le a példabeszédet. Egyszer csak felkeresi Jézust egy “szakértő” törvénytudó – azaz valaki olyan, aki nagyon jól ismerte az Írásokat, vagyis a mai Ószövetséget -, és fogást akart rajta találni.

Ekkor előállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: “Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Ő pedig ezt mondta neki: “Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” Ő pedig így válaszolt: “Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: “Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz.” Ő viszont igazolni akarta magát, és megkérdezte Jézustól: “De ki a felebarátom?”

Ez a kérdés körülbelül olyan, mint amikor a Biblia arról ír, hogy a feleségek “tiszteljék” a férjüket, és mi nők feltesszük a leglényegesebb kérdést: najó, ezt értem, de mit is jelent itt az, hogy tisztelni?

Akkor szoktuk ezt csinálni, amikor kifogásokat keresünk, ki akarjuk kerülni a dolgot. Mégsem jelentheti ez azt, hogy mindenkit szeressek. Szóval ki is az én felebarátom?

Avagy: kit is kell szeretnem?

Nézzük, mi Jézus válasza erre.

Válaszul Jézus ezt mondta neki: “Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek.

Adódik a kérdés. Mit gondolunk arról, vajon kinek kellett volna ezen a szerencsétlen bajbajutott emberen segítenie? A családja, a barátai nincsenek ott, ők nem tudnak az egészről semmit, ők nem jöhetnek szóba, csak idegenek, akik épp arra járnak.

Egy jó ember csak megáll majd!

Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte.

Egy pap és egy lévita. Ők azok, akiket az akkori társadalom a legszellemibb embereknek tartott. Ma talán úgy mondanák: ők voltak a legközelebb Istenhez, nekik volt ez joguk és egyben kötelességük is, maga Isten rendelte így, erről tanúskodnak az Írások. Nekik azért csak szeretniük kellett volna ezt az embert!

Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.

Az összes ott élő népcsoport közül akkoriban a legtöbben a samaritánusokat tartották a legkevésbé szellemi embereknek. Az Írások szerint még csak nem is jó helyen imádták Istent, azaz nem a jeruzsálemi Templomban! Mégis, ebben a történetben egy samaritánus cselekszik helyesen!

Tessék! Ez lenne tehát akkor a lényeg? Ne szellemi emberek akarjunk lenni, hanem irgalmas szamaritánusok, akik mindig minden szerencsétlent felkarolnak, bármerre járnak?

Valóban fontos, hogy lássuk azt, hogy a látszat tényleg nem számít Istennek. Nem ez az egyetlen példabeszéde Jézusnak, ami arról szól, hogy a látszólagos vallásosság, ami az embereknek feltűnhet, Isten szemében nem feltétlenül ér bármit is. Ő nem arra néz, amire az emberek néznek, hanem a szívet vizsgálja.

De ha ezt akarná mondani most is, Jézus ennyivel le is zárhatná a dolgot, ám ő mégis folytatja:

Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?” Ő így felelt: “Az, aki irgalmas volt hozzá.” Jézus erre ezt mondta neki: “Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj.”

Mi is volt a Jézushoz intézett kérdés?

“Ki az én felebarátom?” Avagy kit kell szeretnem?

Mi volt ezzel szemben Jézus kérdése?

“Ki volt a felebarátja?” Avagy végülis ki szeretett?

Mert vegyük észre, hogy Jézus nem is a példabeszéddel válaszol. Sőt, nem is igazán válaszol egyenesen a kérdésre! A legjobb tanítók egyébként sem válaszaikkal, hanem kérdéseikkel tanítanak. Jézus is ezt teszi. A válasza tulajdonképpen egy kérdés. Akárcsak a beszélgetés elején, most is kérdésre kérdéssel válaszol.

Mintha nem is a példabeszéd lenne a lényeg, hanem az csak a kérdés tartozéka lenne. Lehet, hogy nem is arról van szó igazából, hogy kinek a feladata lett volna segíteni a bajbajutott emberen. De nem is arról, ami az eredeti kérdés volt: vagyis hogy nekünk kiket kell szeretnünk. Mert erre valójában tudjuk a választ, csak kifogásokat keresünk.

Jézus leginkább a gondolkodásunkat szeretné megváltozatni, vagyis azt, hogy egy másik kérdésben gondolkozzunk.

Mert nem az a kérdés, hogy ki az én felebarátom, és akkor őt szeretnem kell. Hanem az, hogy kinek vagyok én a felebarátja? Ez az, amire tudok válaszolni. És erre a választ is tudjuk, akárcsak a történetünk főszereplője. Ki volt a felebarátja?

“Az, aki irgalmas volt hozzá.” Vagyis az, aki szerette őt.

Tehát azoknak leszek a felebarátja, akik felé szeretettel vagyok.

Ezt a szeretetet adhatom egyoldalúan is, hiszen én csak arról dönthetek, hogy kinek adom oda a barátságomat önként, ami tulajdonképpen csak egy fele-barátság. Hogy ezt viszonozza-e az a valaki, az már nem az én döntésem, hanem az övé. Ha igen, akkor kialakul maga a barátság, ami egy kölcsönös kapcsolat. Ha nem, akkor marad fele-barátság a dolog. De ez a fele csak rajtam áll.

Nem kell mindenkit szeretnem, de szerethetek mindenkit.

Fele-barátja mindenkinek lehetek, akinek csak akarok.

Ez óriási szabadság! Köszönöm, Jézus!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s